2016. április 15., péntek

Epilógus

Hát ide is elérkeztünk. Köszönöm, hogy velem voltatok és támogattatok. Köszönöm, hogy velem tartottatok ezen a csodálatos utazáson! Köszönök mindent! <3 :)


Miután megöltem Alexet az ellenség megadta magát. A csata után szétrebbent a kis csapatunk. Egyesek, akiknek nem volt hova hazatérniük a villában maradtak. Még mindig akadtak olyanok, akik az erejüket rosszra használták fel, ezért alapítottunk egy rendőrséget Marcussal és Taraval az élen. Ők vezetik a helyet, és a többi villalakó segít nekik. Caleb átvette a Konfeks vezetését, így most ő a főnök. Lunat, aki félt hazatérni, tárt karokkal fogadta a családja. Bemutatta neki a barátját, Jaspert, aki mint kiderült, a szomszéd városban lakik. Lunaval skypon tartjuk a kapcsolatot, de néha összeugrunk. És én? Én végre hazaértem. Anyáék annyira örültek, hogy még egy ,,partit” is rögtönöztek. Sütögettünk, meg elmeséltem nekik az egész sztorit. Bár néhány ijesztő részt kihagytam Luke és anyáék érdekében is. Visszatértem a régi sulimba. Beki nagyon örült nekem. A többiek alig vették fel, de attól mindenkinek megkellett magyaráznom, hogy New Yorkba kellett mennem meglátogatni a beteg nagynénémet. Nem tudom, hogy ezt ki veszi be! Miért én mentem, miért nem apa, vagy anya? Logika! De végül is bevették. És, hogy újra átlagos lettem e? Hát...
Péntek este van. Végre! Az új szobám nagyon tetszik. Sokkal jobb, mint a régi. És szintén az emeleten, saját fürdőszobával. Úgy látszik, apáék észben tartották. Épp netezek, amikor valaki kopog az ablakomon. Rögtön vigyorogni kezdek, miközben kikászálódok az ágyból és kinyitom az ablakom.
- Mit szólnál egy kis kiruccanáshoz? – nyújtja a kezét felém Peter, egy ellenállhatatlan mosollyal, amitől elolvadok. Megfogom a kezét, majd kilépek hozzá.
- Hm. Hová mennénk?
- Mit szólnál Párizshoz?
- Párizs? - egy kicsit húzom még az időt, majd megszólalok. – Tökéletes! – mosolyodok el.
Ő átfogja a derekamat és megcsókol.



Vége

2016. április 8., péntek

49. fejezet

Hát íme! Elhoztam az utolsó fejezetet is! Már csak egy epilógus van hátra és vége a történetek. Jó olvasást!


- Ne! – ordítok és a hanghullám elterjedt egészen a látóhatárig, port kavarva maga után. Alex elengedett, mire én talpra estem. Villámok kezdtek cikázni az égbolton. Színtiszta düh árad szét a testemben, és én hagyom. Hagyom, hogy felemésszen. Alexet rögtön kiszúrom a tömegből, majd ráküldök egy halom villámot, és eltalálta. Iszonyú sikítás szakad ki a torkából. Előszedem a pisztolyomat, majd egyet bele lövök a lábába.
- Lám-lám! – mosolyog. – Kibújt a szög a zsákból! Mégis hasonlítasz rám! – aztán felé küld egy tűzgolyót, amit elkapok a kezembe, majd eltüntetem. Mire észbe kapok Alex ismét a fellegek mögé rejtőzött. Én meg utána iramodtam. Megint a felhők rejtekébe burkolózik.
- Már is elbújsz? – kérdezem hisztérikusan – Hisz még csak most kezdődik a játék! – nevetni kezdek, mire villámok szelték át az eget, hozzám közel.
- Én nem bújok el! – terem előttem Warrik dühösen.
- Akkor mutasd meg mit tudsz! – hergelem. Alex sokszorosódni kezdett, majd körbeállt engem. – Ez nem fog megint beválni. – nevetek. – ordítok egyet, majd tűz csap ki az egész testemből felperzselve a körülöttem állókat. Úgy látszik kinyitottam azt a ládát! Az igazi Alex ijedten kap a karjához, ami megégett.
- Már nem tetszik ez a játék! – ordítja. Hirtelen elém kerül, majd valamit a szemembe fújt! Csíp. Nem látok semmit! Feljajgatok, mert megvágta a lábamat. Aztán a vállamba szúrta a kését. Mit kéne tenni? Gyerünk Tracy! Gondolkozz! Közben újabb vágássorozatot küldött rám, mikor azt hittem kitértem az egyik elől, rögtön kaptam egy másikat. A kiképzés! Hagyatkozzak az érzékszerveimre. Menni fog! Lassan egyenletesen kezdek el lélegezni, és várok, fülelek. Érzem a jelenlétét. Itt van! Előhúzom én is a fegyveremet, majd várom, hogy ő lépjen először. Felsikítok, mert eltalálta a karomat. A levegőben nehéz meghallani a léptét. Aztán csodával határos módon meghallottam a szuszogását. Lágy fuvallat cirógatja a bal oldalamat. Ott van! Érzem, ahogy nekiindul a következő vágásnak, amikor és kitérek előle és a mellébe vágom a kést. Felnyög.
- Te kurva! – ordítja, miközben kitisztult a látásom. Ordítva ront felém. Azt hittem, hogy nekem jön, amikor is a semmiből elővett egy pisztolyt, majd lőtt vele. Mivel későn reagáltam vállon lőtt. Azután villámmal lőtt felém, mire én tüzet küldtem rá, és a kettő összeütközött, különböző színekbe borítva az égboltot.
- Jól van! Elegem van! Fejezzük be a kis játékunkat! – minden erőmet összeszedtem. Megbosszulom Petert, Milot, és mindenki mást! Hatalmas energia kezdett a testemben áramlani, majd a felhőkből belém csapódott ezernyi villám. Éreztem, ahogy cikáznak a testemen keresztül, de nem fájt. Jó érzés. Azután belezúdítottam az összeset Alexbe. Próbált kitérni előlem, de ő is látta, hogy ez reménytelen. Megcsapta a villám. Fülsüketítő ordítás tört elő a torkából. Még a csontváza is megmutatta magát. Azután füstölögve zuhanásnak indult, de elkaptam.
- Ne félj bátyó! Nem hagyom, hogy egyedül menj! – azzal vele együtt iszonyú sebességgel száguldottam lefelé Alexel a kezemben. És végül vele együtt a földbe csapódtam. Hatalmas porréteg támadt körülöttünk, valamint a száraz föld perepedezett alattunk. Alex alattam nyomorog meggyötörten, míg én fölé kerekedtem. A késem a szíve fölé helyezem.
- Én győztem bátyus! - ő erre nevetni kezdett, mire én beledöftem a kést a szívébe. Felnyögött, de mosoly terült szét az arcán. Vér bugyogott fel a szájából, miközben elkezdett beszélni.
- Tudod, bizonyos értelemben, mégis kitéptem a szívedet. – aztán fennakadt a szeme.
A haragom elpárolgott, főleg úgy, hogy tudtam igaza van. Gyorsan észbe kaptam. Peter! Félelem vett rajtam erőt. Nem figyeltem a körülöttem lévőkre. Számomra megszűnt a külvilág. Rohantam a fához, ahol Peter mozdulatlan teste hevert. Letérdepeltem hozzá.
- Peter! - a karjaimba veszem, miközben körénk gyűlnek az emberek. – Kérlek Peter! Ne hagyj itt! – zokogom. A kezemet a mellkasára helyezem, és mindent beleadva próbálom megmenteni, de nem értem el eredményt. Összeroskadtam legbelül. – Miért nem tudlak visszahozni! Szeretlek! – a vállába temetem az arcom. Olyan érzés ez, mint amikor a szívedet szögesdrótok veszik körül. Mintha ezer kést döfnének belé. Mintha… kitépnék! Csak sírok és sírok. Aztán, mintha… mintha megszorította volna a kezemet Peter. Rögtön felemeltem a fejemet, hogy lássam az arcát. A szeme lassan kinyílt, és az enyémbe fúródott.

- Én is szeretlek! – suttogja. Én rögtön odahajoltam és megcsókoltam.

2016. március 31., csütörtök

48. fejezet

Minden lépés egy szívdobbanás. Minden lelassul. Mindent hallasz. Hallok minden egyes levegővételt. Az én lélegzetemet. A doboló vért a fülemben. A szívverésemet. Minél jobban csökken a távolság köztünk, annál gyorsabban és gyorsabban ver. És aztán… összeütközünk. Rögtön Alexet keresem, de eltűnt a szemem elől. Előkaptam a kést az övemből, majd aki nekem támadt azt leszúrtam. Egy kattanást hallok, majd rögtön megfordulok. Egy gépfegyverrel céloznak felém, majd a fickó meghúzza a ravaszt. Csak gondolnom kellett, és máris egy pajzs került elém, ami felfogta a golyókat, majd az illetőbe repítettem őket, aki rögtön szörnyethalt. Aztán megint nekem estek. Elővettem a pisztolyt és egyenesen a fejébe lőttem. Nem érdekelnek ezek a kis emberek. Nekem a nagy hal kell! Egy hirtelen gondolattól vezérelve felszálltam a tömeg felé, hogy jobban körülnézzek. Nagyon sokan vannak. Luna épp egy nő torkát vágja el. Peter két férfival verekszik, míg Jasper lelövi az egyiket. Tara meg hozza a szokásos formáját. Fellegek gyülekeznek Donwer fölé. A nap csak itt-ott süt át a hatalmas felhőrétegen. Lám! Még a természet is tudja, hogy borús a hangulat. És ekkor egy kés repült el az arcom mellett, ami épp csak, hogy megkarcolt. Felnézek, és pontosan előttem lebeg Alex. Hatalmas vigyor terül szét az arcán.
- Szervusz hugi! Hát ez is bekövetkezett! Végre pontot tehetünk az i-re.
Az erő kavarogni kezdett bennem. Felkészültem a támadásra.
- Igen. De azt a pontot én fogom felrakni! – és villámot küldtem rá, mire ő kitért.
- Ó, gyerünk Tracy! Csak ennyit tudsz? – most egy tűzgolyót kapott, de megint nem találta el. Basszus! Ez csak játszik velem! És ekkor egy energiagömb vágott hátba. Iszonyatos fájdalom tört rám, melynek hatására sikítanom kellett. Összeszedtem magam, de nem láttam sehol sem Warrikot.
- Hé, Tracy! – megfordulok és ott áll mögöttem. Egy tűzgolyót repítek a hasába, mire elporlad. Itt valami nincs rendjén! Ez nem ő volt! Hanem egy…
- Itt vagyok! – mosolyog a más. Csak állok és nézem. Nem csinál semmit. Lehet, ezek nem tudnak támadni. És ekkor villám csapott belém. Megint kiáltanom kellett a gyötrő fájdalomtól. Úgy éreztem, mintha kisütnék a szememet, mintha égnék legbelül. Miután abbamaradt zuhanni kezdtem, de még időben észhez tértem, így nem estem be a harcoló tömeg közé.
- Tracyyy! – énekli a nevemet. – Gyere és kapj el! – azzal elkezdett felfele repülni, én meg utána. Biztos, hogy csapda, de nem érdekel. Ő irányít, de nincs mit tenni. Vért érzek a számban. Az orromhoz kapok. Vérzik. A fenébe is! Már elég magasan jártunk. annyira, hogy a lent lévő emberek szinte hangyának tűntek. Csak szürke fellegeket láttam, semmi mást.
- Gyenge vagy Tracy! – hallom Alex hangját. Arrafele lövök, de semmi. – Nem használod elég ki az erődet! – mögöttem van! Megint lövök, és megint semmi. – A tested nem bírja ki. Természetellenes! Még a mijeink között is. – míg ő beszél, én mindig lövök az általam kiszemelt irányba. – Egy lakat tartja zárva a dobozkát, amit neked nem sikerült felnyitnod. Még most sem fogadod el a sorsodat! Nem hiszel abban, ami nyilvánvaló! Nem hiszel magadban!
- Á! Hallgass! – Elegem van a játékaiból. A fejem hasogatni kezdett, de nem törődtem vele. Magamhoz hívtam a villámok hadát, majd szétküldtem őket az égben. Egy jajkiáltás hangzott el tőlem jobbra, így arra mentem tovább. A fejemben viszont erősödött a fájdalom. Mintha bombát robbantanának minden egyes másodperben. Hirtelen feltűnt Alex, nekem háttal állva. itt az idő! Nem használom az erőmet. Előhúzom a pisztolyomat, majd célzok és tűz! Úgy háromszor húzhattam meg a ravaszt. Alex megfordul és megállítja a golyókat. Hatalmas vigyor terül szét az arcán, majd elengedi a golyókat, amik felém kezdenek záporozni. Már majdnem elértek, amikor magam elé raktam a kezemet, védőpajzsot alkotva. A golyók megálltak, majd leestek. Fekete pontok kezdtek játszadozni a szemem előtt. Már nem bírom ki sokáig!
- Ejnye hugi! Nem vagy jól? – nevet Alex. Forog velem a világ. Nem bírom! Alex még jobban kacagni kezd, szinte már hisztérikusan hangzik. Hátrahajtja a fejét, aztán villámok kúsznak át a testén. És amikor felegyenesedik, rám küldi őket. Remegni kezdett minden testrészem. A gyötrő fájdalomtól visítanom kellett. Minden porcikámban érzem. A csontomban, a húsomban. Mintha felszabdalnának. Aztán lassan alább marad minden, és csak halványan kezdem el érezni a dolgokat. Becsukom a szememet és csendben tűröm a fájdalmat, ami belém költözött.
- Nagyot csalódtam benned hugi! Azt hitte merősebb ellenfél leszel. – kinyitom a szememet, és Alexet nézem. Kinyújtja a karját. Érzem őt! Aztán int és én hiper sebességgel zuhanni kezdek. Nem tudok semmit sem tenni ellene. Nem tudom megakadályozni a szerencsétlen földre érést. A fellegekből csak foszlányok maradtak, aztán már tisztán láttam a lent lévő embereket, akik most mind engem néztek. Engem! A szerencsétlen, legyőzött, gyenge lányt! Szánalmas vagyok! Aztán becsapódtam, hatalmas porfelleget kavarva magam körül. A fájdalmat már szinte barátként üdvözöltem. A fülemben hallottam a dübörgő vért, a sípolást, de mégis átszűrődött rajta némi hang. Hallom Petert, ahogy értem kiált. Próbálok feltápászkodni, de összeroskadok. Őrült kacaj töri meg a drámai csendet. Alex is lejött, a levegőben maradt. Megint kinyújtja a karját. Érzem a kezét a nyakam körül, pedig hozzám sem ér. Fuldokolni kezdtem, míg Warrik felemel és a fának dob, de nem ereszt el.

- Hát hugi, sajnálom, hogy véget ér a mi kis játékunk. Jól szórakoztunk! Utolsó kívánság? – nem tudtam megszólalni, hisz a torkomat fogta. – Gondoltam. Viszlát, hugi! – egy energiagömb kezdett növekedni a tenyerében. Hát így ér véget! Warrik keze által halok meg. Nem láthatom többé anyáékat, Lukeot, Lunat, Petert! Ó Peter! Bárcsak több időnk lehetett volna! Sajnálom! És Warrik elengedte a gömböt. Ezután minden olyan gyorsan történt. Egy szempillantás alatt. Vártam. Vártam, hogy belém csapjon a gömb. Vártam a sötétséget. Vártam a Halált! És, amikor elérkezett a pillanat valaki elém ugrott, és őt érte a támadás. Az illető hanyatt esett és megláttam Peter arcát. A teste remegni kezdett, míg ő csak engem nézett. Összekapcsolódott a tekintetünk. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Peter még utoljára rám nézett, majd lassan becsukta a szemét örökre.

2016. március 25., péntek

47. fejezet

Sziasztok! Először is kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek! Másodszor pedig, szerintem ti is érzitek már, hogy a történet nagyon a vége felé közeledik. Ez így igaz. Ezen kívül, még van 2 rész + egy epilógus. Előre is nagyon szépen köszönöm, hogy velem tartottatok az egész történeten keresztül!



Arra ébredtem, hogy Peter a hajammal játszadozik. Megfordulok, hogy a szemébe nézhessek.
- Szia. – mosolygok rá.
- Szia. – ő is viszonozza.
- Hány óra van?
- Hat. – erre csak bólintani tudtam, mert eszembe jutott a nap további része. – Félsz? – szakít ki a gondolataim közül Peter.
- Ki nem Peter? – a hangom kétségbeesetten hangzott, de nem is bántam. Előtte kimerem mutatni a z érzéseimet. – Félek. Félek a haláltól. Félek a csatától. Félek, hogy elveszítem azokat az embereket, akiket szeretek. Hogy elveszítelek téged. – egy könny csordult le az arcomról, amit Peter letörölt, majd magához húzott. Simogatni kezdte a hajamat, miközben egy percre sem engedett el.
- Szeretlek Tracy! – puszilta meg a homlokomat.
- Én is szeretlek Peter!

***

Úgy fél kilenc körül baktattunk le a konyhába megreggelizni. Meglepetésemre elég sokan nyüzsögtek ott, és szerintem ők sem most keltek. Reggeli után betereltem a népet a raktárba, hogy válasszák ki a fegyvereiket. Luna egy egész késgyűjteményt vett magához, amitől nevetnem kellett. Peter és Jasper pisztolyt választott. Én végig az ajtóban álltam és őket figyeltem. Hirtelen valaki megérintette a vállamat, amitől ugrottam egyet. Mikro megfordultam Taraval kerültem szembe, aki fulladozott a nevetéstől.
- Jól van, na! Elég lesz! – csitítom, miközben durcás fejet vágok.
- Oké! Jól van. Te mész fegyverért? Így elkapkodják előled a jókat.
- Ó, az már megvolt. – legyintek, mire kikerekedik a szeme. Erre én nevetek. – Már tegnap kiválasztottam őket. És te?
- Én mi?
- Te miért nem mész?
- Mondjuk úgy, hogy ragadt valami a tanítványra a mesterétől. – kacsintott rám.

***

Teljesen kikészültem. Az idő idegtépő lassúsággal telt. Végül dél lett és ismét asztalhoz ültünk.
- Nem azért, hogy kötekedjek – kezdi Jasper tele szájjal – de, hogy akarunk eljutni Donwerbe, amikor az ide út is úgy egy hét volt onnan?
Minden szem rám szegeződött. lenyeltem a falatot a számban, majd elmondtam a taktikát.
 - Teleportálni fogunk. – mindenki meghökkent.
- Teleportálni? – kérdezi Tara – De azt még nem is gyakoroltad! Mi van, ha valami rosszul sül el? – nyüzsgés támadt, és mindenki Taranak adott igazat.  – Lehet, a halálba viszel bennünket!
- Már így is oda tartunk! – ordítok, mire mindenki magába szállt. – Meg kell próbálni! Így gyorsan és egyszerűen juthatunk oda. De, ha van jobb javaslatotok, hallgatlak titeket!
Senki sem szólalt meg, és senki sem nézett rám. Észre sem vettem, hogy felálltam az asztaltól.  Helyet foglaltam, majd lágyabb hangon folytattam.
- Nézzétek! Nem tudom mi fog várni ránk a csatában. Szerintem itt senki sem tudja. De kifogunk tartani bármi áron, és megnyerjük a csatát!

***

Háromnegyed egykor lassan gyülekezni kezdtek az emberek az aulában, mígnem úgy öt perc múlva már mindenki jelen volt.
- Fogjátok meg egymás kezét! – utasítom őket. – Csak így tudok mindenkit egyszerre elvinni.
Miután megbizonyosodtam, hogy senkit sem hagytunk ki a sorból, én is beállok Peter és Luna közé.
- Sok szerencsét! – mondom, majd becsukom a szememet. Erősen koncentrálok a teleportálásra, az emberekre, és a megadott helyre. Aztán mindent elengedtem. Egy erős fuvallat vágott mellbe. Mikor kinyitottam a szememet Donwer pusztasága tárult elém. Hiába kutattam a látóhatárt senki sem volt ott.
- Tracy! – szól Peter. – Vérzik az orrod. – rögtön odakaptam a kezemet, hogy megbizonyosodjak róla, és valóban. Peter aggódóan nézett rám.
- Semmi bajom. – nyugtatom meg. – Csak egy kicsit megerőltető volt ennyi embert teleportálni. – bólintott. Ha túl nagy erőt veszek igénybe, az károsan hat a szervezetemre. Remélem ez nem fog a csatában hátráltatni. Az orrom vére hamar elállt.
- Mennyi az idő? – érdeklődök.
- Pontosan egy óra. – szólal meg valaki mögöttem.

És ekkor a semmiből előttünk termett az ellenség. Emberek hada sorakozott tőlünk nem messze. Voltak köztük erős izomagyúak, vékony törékeny nők, felnőttek, fiatalok. És az élükön ott állt Ő. Warrik! Egy ideig csak néztük egymást, majd mintha elpattintottak volna bennem egy rugót, felemeltem a kezemet és hangos ordítással szaladni kezdtem az ellenség felé. Pont, szinte velem egyszerre tette Alex is ugyanezt.

2016. március 18., péntek

46. fejezet

Reggel összehívtam a csapatot. Ideje bejelenteni. Az emberek már összegyűltek az aulában. Vettem egy nagy levegőt, majd határozottan kimentem az erkélyre és elkezdtem a beszédem.
- Először is azzal kezdeném, hogy köszönöm, hogy eddig kibírtátok a nehézségeket. Viszont senkit sem kötelezek arra, hogy velem tartson a holnapi háborúba. Azt is tudjátok, hogy Warrik a testvérem. Szóval, ha ez valakit zavar, vagy esetleg valaki menteni akarja a bőrét az még megteheti. Ott az ajtó! Megtalálja! – ezután vártam egy darabig, és egy-két ember kilépett a tömegből, biccentettek, majd elhagyták a házat. – Van még valaki? – a hangom visszaütődött a falakról. Azután Tara lépett ki a tömegből elém azt harsogva:
- Veled tartunk! – ezután mindenki ugyanezt mondta kórusban. A szívem ekkor kihagyott egy ütemet. Ez számomra egy gyönyörű pillanat volt. Aztán elhallgattak, és ismét megszólaltam.
- Ezt a napot mindenki azzal töltse, amivel szeretné. De az én tanácsom az, hogy élvezzétek ki ennek a napnak minden percét, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó is.
Ezután behúzódtam az árnyékba, majd megvártam amíg szétfoszlott a tömeg. Miután tiszta volt a levegő lesiettem, majd bekanyarodtam a bal oldali folyosóra, meghúztam a kart és bementem a titkos szobába. A számomra megfelelő fegyvert keresem. Mondjuk, már egész jóé tudok harcolni szinte mindennel, akár szabad kézzel is. De vajon melyik előnyös nekem? A kések nagyon elbűvöltek, így azokat néztem meg először. Sok fajta volt, de én már meg is találtam a kiszemeltemet. Egy kisebb méretű, éles és kés volt. Levettem, majd megforgattam, hogy jobban szemügyre vegyem. A nyele fából készült, amin különböző apró minták díszelegtek, majd az egész egy gömbben végződött. Egyszerű volt, de számomra ő volt az igazi. Ezt zsebre vágtam, majd indultam is volna, de még visszafordultam és levettem egy pisztolyt. Ezután elhagytam a termet.
A napom további részét a barátaimmal töltöttem. Elmentünk a vidámparkba, bejártuk a várost, beszélgettünk, szórakoztunk. Az este még szalonnát sütöttünk, majd lefeküdtünk a dús fűbe és csak bámultuk a csillagokat. Olyan szép és kellemes ez az egész.
- Bárcsak sohase érne véget ez a nap. – sóhajtok, mire Peter megfogta a kezemet. Felé néztem, majd Luna és Jasper felé. Lehet, hogy ez az utolsó pillanatunk így együtt. De boldogok vagyunk, és most csak ez számít. Ezután egy kicsit különváltunk. Peter Jasperrel, én meg Lunal töltöttem egy kis időt. Majd féltizenkettőkor ideje volt a búcsúnak, mert végül is holnap már nem érünk rá az érzelgősségre.
- Egyedül töltöd az estét? – kérdezem Lunatól.
- Nem. Jasperrel. És te?
- Peter.
Egy kicsit még álltunk egy helyben. Alaposan végignéztem Lucyn, az én legjobb barátnőmön, hogy örökre az emlékezetembe véssem. Ő mozdult meg először.
- Jó éjt! – ölel meg – Hiszek benned.
- Köszönöm. Jó éjt.
Mikor bementem a szobába Peter már az ágyon feküdt.
- Na, elbúcsúztatok?
- Igen. Ti?
- Mondhatjuk. És most? – ül fel Peter. – Mit csináljunk?

- Nos – ülök az ölébe és megcsókolom, majd lassan gombolni kezdem a blúzomat – Van egy pár ötletem.

2016. március 12., szombat

45. fejezet

Már úgy egy hete, hogy láttuk azokat a képeket Marcusnál. Mostanában igyekszünk kiélvezni a még hátramaradt napokat. Ma egy 4D-s moziba mentünk. Még életemben nem voltam ilyenen. Jasper és Peter mindenáron akciófilmet akartak nézni, míg én és Luna valami romantikus-vígjátékot. A fiúk viszont azzal érveltek, hogy azt nem érdemes megnézni 4D-ben, ami igaz is, ezért kombináltuk a kettőt. Egy akció-vígjátékra ültünk be. A székem annyit mozgott! Főleg az autósüldözéseknél. Alig tudtam a popcornt enni. Sőt! Az én zacskóm ki is borult az előttem ülő emberre, mire az dühösen rám ordított. Erre meg mindenki lepisszentette, de nem hallgatott el, szóval jöttek a biztonságiak és kivitték. Vicces volt, nagyon! Ezután ettünk egy kínait, majd a fiúk nagy örömére beugrottunk vásárolni.
- Minek kell vásárolni? Hisz nem rég voltatok. – mondja Jasper.
- Elsőszámú szabály! – teszi fel az ujját Luna. – Ruhából sosem elég.
- És amúgy is. – veszem át a szót. – A harca is venni kell valamit nem?
Egy csomó szatyorral hagytuk el a plázát.
- És most hova? – érdeklődünk Lunaval.
- Az meglepetés lányok. – mosolyodnak el a fiúk.
Mielőtt beültünk volna a kocsiba bekötötték a szemünket, hogy ne lássuk az úti célt.
- Szerinted hová visznek? – suttogja Lucy, mire én elkezdtem kuncogni. az egész olyan, mintha elrabolnának bennünket.
- Fogalmam sincs.
Nem sokkal később a kocsi leállt alattunk. Aztán a kocsiajtó csapódásokat hallom, mígnem az én ajtóm is kinyílik majd kisegítenek a kocsiból.
- Most már levehetitek a szemkötőt. – mondja Peter.
Én kapva az alkalmon rögtön lerántottam a kendőt. Egy hatalmas épület előtt álltunk. Amikor elolvastam a nevét sikkantottam egyet, majd Peter nyakába ugrottam.
- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! – ő meg csak nevetett.
Luna is hasonlóan tett, majd bementünk. Már régóta akartam korcsolyázni, de mindig elmaradt. Anyáék sosem vittek el. Őszintén megvallom, ez rajta van a bakancslistámon. Mondjuk nem vezetek bakancslistát, de akkor is! Nagyon sok ember volt bent. A fiúk kikérték a korcsolyákat, aztán felhúztuk.
- Na, készen álltok csajok? – segítettek fel minket.
- Naná!
Miután betotyogtunk a pályára kezdetét vehette a buli. Korcsolyázni nem is olyan könnyű, mint hittem. Vagyis azt hittem, hogy nehezebb lesz rajta megállni, de ez nem igaz, mert elég vastag a pengéje, viszont elég nehéz felemelni. Peter és Jasper csak úgy süvítettek a jégen, míg én meg Luna épp, hogy csak mentünk. Hogy ne érezze magát egyedül karon fogtam és együtt korcsolyáztunk. Luna elesett, de nem engedett el és húzott magával, így én meg ráestem.
 - Luna! – nevetem el magamat.
- Bocsi! – ő is vihog.
Ezután még együtt mentünk egy darabig, majd külön gyakoroltunk. Én ügyesebbnek bizonyultam, mint Luna. Már szinte száguldottam. Viszont megállni nem tudtam. Annyira beindultam, hogy belementem valakinek a képébe. Próbáltam fékezni, de nem igazán sikerült. És egyszer a semmiből előttem termett valaki, akinek nekiütköztem. Az illető a hátára esett, én meg egyenesen rá. Azt sem tudtam, hogy zavaromban hova fordítsam fejemet, amíg meg nem láttam az illető arcát. Gyönyörű szép kék szeme, és fekete haja volt. Peter volt az.
- Ejnye, kisasszony! Úgy látom ezt még gyakorolni kell! – neveti el magát.
- Fogd be! – nevetek én is, majd megcsókolt.
Ezután kézen fogva korcsolyáztunk tovább.

***

- Tracy! – szólal meg egy hang a sötétségben. – Traaacyyyyy! – hívogat, és én követem.
Egyszerre csak megvilágosodik. És Alex áll előttem.
- Szervusz, hugi! – küld felém egy nyájas mosolyt.
- Alex! Mit akarsz?
- Csak elmondani az információkat. – értelmetlenül néztem rá, mire folytatta. – Csak egy napod maradt Tracy! Holnap lesz a csata Donwerben. Pontosan délután egykor legyetek a fánál, világos?
- Igen! – igyekeztem, hogy a hangom határozottan hangozzon, ami sikerült is.
- Az egyikünk hamarosan meghal! – őrült kacajba kezdett, amitől felállt a szőr a hátamon és hirtelen felébredtem. Az órára néztem. Hajnali egy van. Még egy nap!
- Rosszat álmodtál? – hallom Peter rekedtes hangját. Megfordulok és már vele néztem farkasszemet.

- Mondhatni. Alex volt.

2016. március 4., péntek

44. fejezet

Csontig hatoló félelem áradt szét a testemben. Minden ízben remegni kezdtem. Peter a vállamra tette a kezét, hogy megnyugtasson, de az igazat megvallva, ez nem sokat segített.
- Biztos, hogy ezt az üzenetet nekünk szánta? – teszi fel az első kérdést Jasper.
- Ezt kétlem – szólt közbe Tara – Ez csak egyetlenegy személynek szól, méghozzá a testvérének. – erre mindenki levegő után kapott.
- De az is lehetséges – veti fel Marcus – hogy a húg, csak egy megnevezés. Talán így fejezi ki… - ezután már nem figyeltem. Tulajdonképpen nem is érdekelt.
Kiszakadva a csoportból a kanapéhoz mentem, majd leültem rá és a kezembe temettem az arcomat. Alex még most is tud rontani a helyzeten. Nem elég, hogy ez erőnket mérjük össze! Neki kellenek fegyverek is! Honnan a fenéből szerezzek fegyvereket? Neki pénz kell, hogy az embereket maga mögött tudja, ellentétben nekünk. Mi meg, nem szenvedünk emberhiányban, de az sem biztos, hogy mindenki velem fog tartani. És ez az üzenet is! Most mindenkinek meg kell tudnia az igazat. Ekkor felemeltem a fejemet, és egy kicsit meglepődtem, hogy a találgatásból már-már egy vita alakult ki. A zaj elviselhetetlenné vált számomra, ezért beleüvöltöttem a zsivajba.
- Csendet! – erre elhallgattak, majd minden tekintet rám szegeződött. – Én vagyok Warrik húga. – mindenki meghökkent.
Peter odajött hozzám, leült mellém, és a kezét az enyémre rakta. Ő támogat engem. Itt lesz mindvégig mellettem. Először Tara szólalt meg, éllel a hangjában.
- Hogy mit mondtál? És erről nem tudtál volna szólni korábban?
- Tara! Kérlek hallgass végig! Mindent megmagyarázok. – ő bólintott.
Elmeséltem a megismerkedésünket, meg azt a bizonyos estét. Miután végeztem senki sem szólalt meg. Meg kellett emészteniük a hallottakat, de nem vártam sokáig.
- Ha így már nem akartok velem tartani megértem. – A hangom alig volt több suttogásnál. Egy gombóc növekedett a torkomban. Luna odalépett hozzám, majd szorosan megölelt.
- Sosem hagylak egyedül. – suttogta a fülembe. Miután elengedett a szemébe néztem, ami könnyekkel volt tele.
- Köszönöm.
Ezután Jasper szólalt meg.
- Veled tartok. – bólintottam.
Ezután Marcusé volt a szó.
- Megígértem, hogy vigyázok rád, nem? – kacsintott egyet, mire én elmosolyodtam.
És végül Tara.
- Nem tetszik, hogy hazudtál Milo halálával kapcsolatban.  – dühös volt, de aztán lágyabban folytatta – De ott leszek veled a harcban.
- Köszönöm.
- Oké csapat! – csapja össze a tenyerét Peter – Most, hogy ezt tisztáztuk térjünk a lényegre. – összenéztünk és láttam rajta, hogy ugyanarra gondol, amire én. Bólintottam, majd én vettem át a szót.
- Honnan szerzünk fegyvereket?
Az arcokat fürkésztem. Mindenki gondolkodott. Taran állt meg a tekintetem. A szemében fény csillant és a száját mosolyra húzta.
- Hát, ami az illeti…

***

Hazaérve Tara vezetett minket. Most a szökőkútnál balra fordultunk. Épp abba az irányba, amit legutóbb kihagytam. Ez a folyosó is teljesen ugyanúgy nézett ki, mint a másik. Hatalmas, padlótól a plafonig érő festmények, szobrok, lámpák kisérték utunkat. A folyosó közepénél Tara megállt, majd megfogta az egyik lámpát és elfordította. Erre egy kattanás kíséretében, a mellette álló kép kinyílt.
- Hűha! – ámult el Jasper.
Tara lépett be először, mi meg követtük. Sötétség fogadott minket. Aztán Tara felnyomta a kapcsolót és mindent tisztán láttunk. Hatalmas kés és fegyvergyűjtemény volt kiakasztva.
- Néhány fegyvert – kezdi Tara – sikerült megmenteni a tűzből. Ezeket Milo javaslatára elrejtettük, hogy senki se használja őket, ha nem szükséges.

Volt itt minden: pisztoly, puska, kés, buzogány, gránát, és még sok más. Hatalmas vigyor terült szét az arcomon. Megnyerhetjük a csatát!